Murphy törvénye és az iphone

Murphy szerint „Ami el tud romlani, az el is romlik.” A szállóige már mindenki életében számtalanszor beigazolódott. Hozzá lehet tenni még azt a nyilvánvaló tényt is, hogy ez a törvényszerűség mindig a lehető legrosszabb időben teljesedik be, legyen az az élet bármelyik területe.

Nézzük csak a legutolsó példát az életünkből. Iskolánkban, ahol tanítok, és a diák önkormányzat felnőtt vezetőjének szerepét is betöltöm, a tanulókkal együttes munkával szerkesztjük az iskola újságot. A lehető legjobban szeretnénk minden tanuló, pedagógus érdeklődésének megfelelő cikket szerkeszteni a lapba. Közösen gondolkodva próbálunk minél színesebb egyéniségekkel riportokat készíteni és az újságban közzé tenni.

Bevált gyakorlat, hogy a riportokat az iphone készülékkel készítjük, amikor is a telefon a diktafon szerepét tölti be. Remek dolog ez, hiszen az okos telefon számtalan funkcióval bír, amit a mindennapi életben jól ki lehet használni. Egyik leghasznosabb funkciójának tartom a készüléknek ezt a lehetőségét, hiszen a mikrofon jó szolgálatot tesz ebben azesetben is, ráadásul a telefon mindig kéznél van, mert manapság életünk elképzelhetetlen lenne a mobil telefonok nélkül, amik kis helyen elférnek, könnyű a kezelésük.

Előre egyeztetett időpontra mentünk településünk neves festő művészéhez azzal a tervvel, hogy életéről, munkásságáról, festményeiről riportot készítsünk. Terveink szerint felvételt készítettünk volna a telefon alkalmazásával. Előrelátó pedagógusként a délutáni riport előtt a délelőtti órákban ellenőriztem a készülék mikrofonját, ami meglepetésemre nem működött.

Gyorsan és határozottan felkerestem az iphone szerviz műhelyét, ahol készségesen álltak rendelkezésemről a szerelők. Miután közöltem, hogy pár óra múlva szükségem lenne a készülék használatára, megnyugtatásomra közölték, hogy fél órán belül használhatom minden lehetőségét az iphon készüléknek.